Második fejezet

Meg is érkezett a második rész, remélem tetszeni fog! Nagyon szívesen fogadnám, hogy ha adnátok valami visszajelzést a történettel, fejezetekkel kapcsolatban. Köszönöm, jó olvasást! 

------------------------------------------------------------

Már egy bő tíz perce, hogy úton vagyunk. Keresztbe tett lábakkal ülök Zayn kocsijának anyósülésén, ölemben fekete táskámmal. Körbepillantok a fekete Audijában az autóban, tipikus férfi autó. Sehol egy porszem, az italtartóban nincsen három napos energiaital, az ajtótartóban nincsenek odagyömöszölt papírok, zsebkendők és egyéb más apróságok. Persze otthon, az én kis Pannámban halomban álltak hátul a ruhák, táskák és váltócipők.

Panna az én kis gyönyörű szerelmem, egy BMW, még Papától kaptam tizennyolcadik születésnapomra. Emlékszem, mikor megkaptam sírva ölelgettem, dőltem rá a motorháztetőjére, majd utána persze Papát és Anyámat is megölelgettem. Mennyi minden emlék köt ahhoz a kocsihoz… Emlékszem, mikor először fukiáztam haza a barátnőimet, majd természetesen az egyik lány bele is rókázott. Na az szép este volt mondhatom. Attól fogva eldöntöttem, hogy ha valaki belehány a kocsimba kimossa, és még fizetni is fog. Természetesen voltak szép emlékek is, mint például mikor Dant vittem egyszer haza az első randinkról. Biztos kicsit fura lehetett, hogy én vittem haza őt, de hát, ha akkor még nem volt autója mit csináljon az ember, rakja ki a busznál? Ott csókolt meg először. Kínosan ültünk a kocsiba, már éppen elkezdtem volna halandzsázni, csak hogy ne legyen kellemetlen a csönd amikor hirtelen odahajolt és megcsókolt. Nem is mondanám igazi csóknak, inkább csak olyan szájra puszinak tekintettem, de attól a naptól kezdve volt kimondva, hogy mi együtt vagyunk.

Gondolataimból a Zayn rángatott ki, mikor feltett valami kérdést.

- Ne haragudj, mit mondtál? Nem figyeltem. – Fordítottam felé a tekintetemet, majd néztem bele szemeibe.

- Mindegy, nem fontos. – mosolyodott el, majd kitette az irányjelzőjét és egy kisebb utcába fordultunk. – Itt is vagyunk! – parkoltunk le, Zayn leállította a kocsi motorját és kipattant.

Én is kiszálltam a kocsiból, majd szemügyre vettem a házat, ami előtt megálltunk. Egy, egy emeletes ház volt az, amelyhez tartozott egy kisebb előkert, amit fehér téglakerítés vett körbe, fekete kapujával. A ház bordó színűre volt festve, hatalmas fehér ajtaja volt, ami felett pár virág lógott. Egész jó. Kíváncsi vagyok mit rejt a belseje és hogy kivel kell majd egy darabig együtt élnem egy tető alatt. – gondoltam.

Hátra mentem, hogy kiszedjem a csomagom de mire odaértem, Zayn küszködött a bőröndömmel.

- Jézusom, te miket raktál ebbe a táskába? – Nyögött egyet majd nagy nehezen kiemelte a cuccom.

Mikor letette, akkor vettem csak észre, hogy a világos színű farmerját végig húzta a kocsi alján, miközben éppen megküzdött a bőröndömmel. Rám nézett, majd látva engem, hogy a gatyáját nézem, ő is letekintett.

- Most viccelsz, ugye? – tárta szét a karját, és nagy bociszemekkel nézett rám. Elröhögtem magam, majd megszólaltam:

- Ne haragudj, add csak ide kimosom. Biztos van ebben a házban egy mosógép és se perc alatt kész is lesz! – néztem rá.

- Persze, és addig míg megszárad, alsógatyában fogok rohangálni a városban. Szeretnéd, mi? – nézett rám huncut mosollyal, majd elnevettük magunkat.

Elindultunk a ház felé, majd Zayn megállt a kapunál és becsöngetett.

- Amúgy miféle barátnál szállásolsz el, ha szabad kérdeznem? – néztem rá kérdőn.

- Nagyon jó barátom, gimi eleje óta nagyon közel állunk egymáshoz. - Nézett rám, csillantak meg barna szemei, és megigazította a haját. Úgy látom, ez valami szokás nála, ha zavarban van.

Gyanúsan néztem rá, próbáltam kitalálni ki is lehet az a személy, majd zárkattanásra fordítottam a szemeimet az ajtóra ami félig kinyitódott és egy szőke lobonc bukkant fel ott, de csak egy pillanatra, majd el is tűnt.

- Egy perc, csak nem tudom, hogy hol van a kulcsom! – mondta a lobonc tulajdonosa.

Zayn kuncogva nézett az ajtóra, majd egy pillanat alatt leesett, hogy itt mi folyik. Áhá!

- Azt hiszem, most már mindent értek! – néztem a mellettem álló fiúra, aki felém fordította a tekintetét, sejtelmesen mosolygott és visszafordult, hogy mihamarabb megláthassa a lányt.

Egy szőke hajú, kábé velem egymagasságú lány kocogott felénk. Rózsaszín szőrös papucsot viselt lábain, fekete nadrág volt rajta. Felsője egy fehér kötött pulcsi volt, ami gyönyörűen kiemelte kékes-szürkés szemét, vörösre festett ajkát és a haját.

Kinyitotta a kapu zárját, majd nagy mosolyt varázsolt arcára, és hozzám fordult.

- Szia, Perrie Edwards vagyok! – adott két puszit.

- Szia, én Katherine Embloz vagyok! Nagyon szépen köszönöm, hogy befogattál, remélem nem okozok nagy gondot. – néztem rá, majd tekintetemet mosolyogva Zaynre vezettem, aki le nem tudta venni szemeit Perrieről.

Perrie csak nevetve legyintett egyet, és elindult a kocsi felé, majd megragadta a bőröndöm és elindul befelé a házba, majd intett, hogy kövessük.

Mikor beértünk, egy fehér színű előszoba fogadott minket, amelynek jobb oldalán egy cipős szekrény, felette egy tükör és a komód mellett pedig fogas volt, rajta egyetlen kabát árválkodott.

- Perrie, nekem nem is köszönsz már? – nézett Zayn az említett lányra, és várakozóan széttárta a karjait.

A szőkeség mosolyogva fordult oda a fiúhoz, és karjai közé fúrta magát, majd két puszit adott neki, és ő szorosan zárta karjait a lány köré, mint aki mindentől megszeretné védeni.

- Hát, hogy felejthetnélek el téged? – húzta fel kacéran szemöldökét Perrie.

- Tudom, engem elég nehezen lehet kiverni az ember fejéből. – nézett le Perriere Zayn, majd ő is adott a lánynak puszit az orcájára, és mosolyogva nézett a szemeibe.

Jó volt rájuk nézni, akaratlanul is eszembe jutott Dan, ahogyan engem is átölelt mikor fáztam, vagy amikor aludtunk. Egy pici bűntudatot éreztem, hogy elfejeltettem neki írni, hogy épségben megérkeztem Londonba, majd felhívom, ha lesz egy kis nyugtom.

Megköszörültem a torkom, és a még mindig kuncogó párocskát vagy akárhogyan is hívjam őket, rebbentettem szét.

- Gyere beljebb nyugodtan, a cipődet nem kell levenned még nem takarítottam ki. – sétált be és követve nézelődtem balra jobbra, mint egy kislány, aki a játékboltban alaposan körbe néz, hogy melyik játékot vihesse oda Édesanyjának, könyörögni, hogy vegyék meg. – Itt van a nappali, balra a konyha. A nappaliból nyílik ajtó egy lenti kisebb fürdőszobába. Fent az emeleten három szoba van, az egyik az enyém, a másik a tiéd, a harmadik pedig egy vendégszoba, ahol leginkább Zayn, vagy a fiúk szoktak tanyázni, ha kell. Fent is van egy fürdőszoba. – Nézett rám Perrie.

- Megpróbálom megjegyezni! Van valami szabály, amit be kell tartanom? – kérdeztem egy kicsit félénken, hisz még nem is ismerem ezt a lányt, fene tudja mikor pattan el az agya, és kap hisztirohamot. Bár mondjuk nem úgy néz ki, mint egy pszichopata, hülye picsa.

- Csak annyi, hogy néha esti műszakos vagyok, és akkor nem szeretném, ha felkeltenél mert álmosan picit morcos vagyok.

- Csak egy picit? – jött ki a konyhából Zayn és mosolyogva nézett rám, mint ha Perrie itt sem lenne. Kezében három pohár és egy üveg Jäger volt.

Perrie nevetve beleboxolt Zayn vállába. Mosolyogva néztem rájuk. Kíváncsi vagyok mi lehet köztük, majd megkérdezem valamelyikőjüket.

Zayn kitöltötte az italokat, majd mindegyikünk felé nyújtotta azokat és elfogadtuk.

- Igyunk arra, hogy Katherine az új munkatársunk, és reméljük új barátot is lelünk benne. – néztek rám, majd koccintva lehúztuk az italokat. Mindkettejük arcára grimasz ült ki, miután megitták a piát, és csodálkozva néztek rám.

- Atya jó isten, te miért nem vágsz olyan arcot, mint aki mindjárt elhányja magát a Jägertől? – nézett rám Perrie kitágult szemekkel, csodálkozva.

- Édesem, onnan jöttem, ahonnan a Jäger. Nálunk ez közkedvelt italnak számít, a házibulik alapegysége.

- Úgy érzem, jó barátnők leszünk! - nézett rám boldogan -  Igyunk még egy kört egy barátság kezdetére – karolta át vállamat a lány, és vártuk, hogy Zayn újra töltse a poharainkat.

Miután megittuk a második körünket, tekintetemet körbevezettem a nappalin. Nem volt benne túl sok bútor, inkább minimálra volt véve a figura. A fehér volt az uralkodó szín, de a bútorok barna színűek voltak. A kanapé és a tévé egy szinttel meg volt süllyesztve, mint ahogyan az ember belép a házba. A tévé mellett virágok voltak. A nappaliból kilehetett menni a teraszra, ahol volt egy kisebb medence. A ház nem rendelkezett akkora hátsó udvarral sem, de még elfért kint egy hintaágy is.

- Menj csak, nyugodtan nézz körbe a házba, fedezd fel, hol fogod eltölteni a napjaidat. – mondta Perrie, majd Zaynnel a kanapéra huppanva kapcsolták be a tévét.

Megfogtam a cuccaimat, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Felérve négy ajtó fogadott. Találomra benyitottam az elsőbe. A fürdőszoba volt, amely bézs színű csempével volt kirakva. Beljebb lépkedtem és jobbra egy nagy tükör fogadott.

Megigazítottam a hajamat, majd a szempillaspirálomat is, ami a repülőn való alvástól egy picit elkenődött. Farkasszemet néztem zöld szemeimmel.

Katie megfogod tudni csinálni, minden a legnagyobb rendben lesz. – gondoltam magamba, mély lélegzetet vettem, majd tovább indultam a felfedező utamra. Szerencsémre a következő ajtó mögött az én szobám volt.

Ami először feltűnt, az a hatalmas ablaka, ami a kertre nyílt rá. A szoba nem nagy, összesen egy franciaágy egy szekrény és éjjeliszekrény volt benne. A falak és a bútorok fehérek voltak, a szőnyeg és az ágynemű agavezöld színben pompázott, ezzel kellemes hangulatot keltve a belépni vágyónak.

Lehuppantam az ágyra, majd a táskámat magam mellé dobva feküdtem hanyatt rajta és tekintetemet a plafonra szegeztem.

Én egy kibaszott nagy király vagyok, hogy elfogadtam ezt a lehetőséget amit az élet tálcán kínált fel. – gondoltam, majd mosolyogva, boldogan, önbizalommal megtelve, ültem fel és halásztam elő a mobilomat a táskámból.